Happy Garden Daycare
 Családi Bölcsőde

Minden család életében eljön a pillanat, amikor először kell elengednie gyermeke(i) kezét.
Családi bölcsődét, óvodát - azaz az első közösséget - kell megválasztani, meghozni egy döntést, amely meghatározó lesz a következő években a gyermek személyiségfejlődése szempontjából és a család szempontjából is. Nálunk a gyermek a családdal együtt áll a középpontban. Immár több mint tíz éves tapasztalatunk van a családokkal való együttműködésben és a szakmai irányelvek szerinti nevelésben és gondozásban. Az évek során volt, hogy kibővültünk óvodai szolgáltatással (Csodakert Óvoda), melyek során kiváló nevelőkkel bővült a csapatunk és a gyermekek igényeinek megfelelően számos extra programot is szerepeltettünk hetirendünkben, éves programjainkban. Jelenleg intézményünk (Gyermekévek Nonprofit Közhasznú Kft.) a Happy Garden Daycare Családi Bölcsődét működteti, melyben a bölcsődés korosztályú gyermekek gondozásával foglalkozunk. Mivel éveken át óvódát is működtettünk, nagy rálátásunk van a kisgyermekek fejlődésének minden szakaszára. A jelenlegi bölcsődés csoportunkban a gondozóink nap mint nap azon fáradoznak, hogy a kicsik egy otthonos, barátságos légkörben szokják meg a közösségi élet törvényszerűségeit. Egyszerre tanuljanak együttműködni és egyre önállóbbá is válni. Mivel abban a szerencsében van részünk, hogy egy gyönyörű erdő áll bölcsődénkkel szemben, van egy nagy kertünk és egy óriási teraszunk, így a környezeti adottságokat szívesen használjuk fel a mindennapokban arra, hogy sok-sok friss levegőn töltött mozgásra ösztönözzük a kicsi gyerekeket, mely során kitombolhatják magukat vagy számos képességüket megélhetik, fejleszthetik. Nemhiába a nevünk Happy Garden, azaz boldog kert.

KIK VAGYUNK?

Intézményünk a Gyermekévek Nonprofit Közhasznú Kft. 2005-ben kezdte meg működését. Először gyermekfelügyeletként működtünk, majd megnyitottuk az első családi napközi csoportunkat, majd a másodikat és a harmadikat is. Később a 3 csoport egyikéből az akkori igényeknek megfelelően létrehoztunk egy óvodai csoportot, Csodakert Óvoda néven, mely 5 évig működött. Régi gyermekeink közül sokakat bölcsődés koruktól egész az iskoláig kísértünk. Hiszünk benne, hogy intézményünk hozzájárult jelenlegi kimagasló eredményeikhez mind tanulmányaikban és egyéb területeken is, mint síelés, tánc, sakk stb. A kezdetek óta mind a mai napig nagy figyelemet  fordítunk a játékos nevelésre, a tehetség gondozására. Az új rendelkezések miatt 2018-tól az óvodát megszűntettük. Happy Garden Daycare Családi Bölcsőde elnevezés alatt, a Gyermekévek Nonprofit Közhasznú Kft. mint fenntartó, 3 családi bölcsődei csoportra rendelkezik hivatalos engedéllyel, melyeket sikeresen működtetünk, felhasználva sok éves tapasztalatunkat. 2018 óta a Természetbarát Gyermekek Alapítány is segíti a családi bölcsődéink működését. Az utóbbi években egyre jobban fókuszunkba került a környezetvédelem is, így 2016-ban elnyertük a Madárbarát Óvoda címet, 2017-ben pedig a Zöld Óvoda címet is. Legutóbb 2020 januárjában pedig elnyertük a Családbarát Bölcsőde díjat a Családbarát Alapítványtól.

HOGYAN MŰKÖDÜNK?

Működésünk alapja a gyerekek iránti felelősség és szeretet. Célunk, hogy a gyermek egyszerre tanuljon meg önállósodni és együttműködni, egyéniséggé válni de közben alkalmazkodni is. A gyermeknevelés mind a szülő mind az intézmények részéről művészet is. Bár vannak irányelvek, alapelvek, törvényszerűségek és szigorú szabályok is, a gyermeki léleknek vannak rejtelmei is. Hiszünk benne, hogy a Happy Garden Daycare Családi Bölcsőde egy olyan hely, ahol a gyermekek lelki nyugalmát biztosító keretrendszerek megvannak. Egy otthonos, nyugodt, meleg légkörű bölcsődét működtetünk, melyben a gyermekek nemcsak kibontakozhatnak, de ösztönözzük is őket és minden lehetséges módon támogatjuk is őket abban, hogy megismerjék önmagukat, a környezetüket, a képességeiket és a lehetőségeiket. A gyermekeket kis csoportokban helyezzük el életkoruknak megfelelően. Jelenleg három családi bölcsődei csoportra van működési engedélyünk. Minden csoportban szakképzett és az évtizedes tapasztalattal rendelkező intézményvezető bizalmát élvező gondozók foglalkoznak a gyerekekkel. A szülők előtt nyitva az ajtó, minden igény, kérés, kérdés, probléma esetén bátran keressék a weblapon a kapcsolatok gomb alatt feltűntetett vezető személyét, az ott megadott elérhetőségeket.
 

MIT KÍNÁLUNK?

Szeretettel várjuk azon családok gyermekeit a Happy Garden Daycare Családi Bölcsődénkbe, akik igénylik, hogy bölcsődés korú gyermekeik a közösségi lét alapjait és a koruknak megfelelő tudást kis csoportban, családias hangulatú, támogató légkörben tapasztalják meg elsőként. Elsődleges feladatunk a gyermekek biztonsága és szakszerű gondozása, valamint egyéniségük és önállóságuk és képességeik támogatása, ezért ezen alapul házirendünk, valamint a napi- és hetirendünk is. Gondozóink nap mint nap azon fáradoznak, hogy a mindennapi rutin feladatok és a napi foglalkozások közösségépítő és képességjfejlesztő élménnyé váljanak. A hagyományos foglalkozásokat évek óta a szülői igényeknek is megfelelően olyan extra programokkal gazdagítjuk, mint például a zenebölcsi, a játékos-fejlesztő jóga, a játékos angol külsős tanárokkal, az utazó bábszínház, az utazó állatbemutató stb. Szervezünk buszos kirándulásokat is, melyek során például kisvasutazni megyünk a Normafához vagy a közeli Poczinke Póniudvarba látogatunk. Nyaranta évek óta külfödi anyanyelvű diákokat fogadunk pár hétre, akik csak angolul beszélnek a gyerekekhez. A bölcsőde munkáját olyan bejáratott szakemberek munkája is segíti, mint fejlesztő pedagógus, gyerekpszichológus, logopédus.
Nálunk egyedi lehetőségük van arra is a bölcsődéseknek, hogy kiskoruktól fogva megtapasztalják a friss levegőjű, hívogató természeti környezet által nyújtott élményeket is, mivel ha kilépünk a kapun, egy budai tájvédelmi körzetbe tartozó erdőbe érkezünk, mely szinte körülvesz minket akkor is, ha csúszdázunk, hintázunk a hátsó kertben, vagy a veteményesben tevékenykedünk, vagy a hatalmas teraszon motorozunk, fogócskázunk, jógázunk, görkorcsolyázunk, vagy tízóraizunk. Amikor csak kedvünk van, akkor pedig nekivágunk és rövid, játékos kirándulásokkal felfedezzük az erdőt, a színeit, illatait, hangjait, mely minden évszakban és más és más élménnyel gazdagítja a kirándulókat. A közelben nemrég épült egy játszótér is, oda is szívesen ellátogatunk, hogy színesítsük napjainkat. Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a környezetismeretre és a környezetvédelemre. Intézményünk ennek köszönhetően megkapta a Madárbarát Óvoda és a Zöld Óvoda minősítést.
Aki hozzánk jön, biztosan nem fog unatkozn, de igazi célunk, hogy minden nap egy kicsit erősebb, gazdagabb gyerekeket adjunk vissza a szülőknek, akik napról napra jobban értik a közösségi élet rendjét, a napi ritmus rendjét, a saját ritmusukat, a természet rendjét, saját erejüket és képességeiket, igényeiket és vágyaikat, melyek szükségesek ahhoz, hogy ahogy felnőnek, lépésről lépésre megtalálják saját helyüket a világban.

Híreink

| elolvasom az összeset

Beiratkozás elérhető a 2020-as nyári időszakra és 2020/2021-es gondozási/nevelési évre!

Kérjük az érdeklődő Szülőket/Gondozókat, hogy amennyiben érdeklődnek bölcsődénk iránt, a kapcsolat menüpontban szereplő telefonszámon vagy e-mailcímen keressék a  Happy Garden Daycare vezetőjét. Kis csoportjainkban jelenleg van még szabad hely mind  a 2020-as nyári időszakra mind pedig a 2020 szeptemberétől...
Elolvasom a teljes cikket ...

Elnyertük a Családbarát Oklevelet

2020-as év eleji audit során elnyertük a Családbarát Hely tanúsító védjegy Bronz...
Elolvasom a teljes cikket ...

OKLEVELEINK

Copyright © 2014 csodakertovoda.hu / happygarden.hu